METEOROLÓGIAI ALAPISMERETEK

Bevezetés

A meteorológia szó görög eredetû, a meteora és a logos szavak összetételébõl keletkezett, jelentése az ég és föld között lejátszódó jelenségek tudománya. Eredetileg ebbe beleértették a csillagászatot is, ma alapvetõen a légköri jelenségekkel foglalkozik. Ebbõl is látható, hogy a meteorológia nem pusztán az idõjárás elõrejelzéssel foglalkozik, hiszen a meteorológián belül több szakterület alakult ki, többek között az éghajlattan (klimatológia), repülésmeteorológia, biometeorológia, agrometeorológia, elõrejelzés, levegõkémia.

A légkörrel foglalkozni azért lényeges, mert a légkörben élünk és ezért változásai nagymértékben befolyásolják életünket. Túra közben is állandóan hatással van ránk, segítheti, nehezítheti a kitûzött túra végrehajtását. Egy-két alapvetõ ismeret birtokában könnyebben tudunk cselekedni, szervezni, a bekövetkezõ hirtelen változások nem érnek minket olyan váratlanul. Ennek ellenére nem felesleges kikérni szakképzett meteorológus véleményét is a várható idõjárásról, meghallgatni a különféle médiákban (rádió, tévé, telefon, stb.) a kiadott hivatalos meteorológiai elõrejelzést.

Az idõjárás fogalmára természetesen számtalan meghatározás született már, ezek közül itt kettõt ismertetünk.

  1. Az idõjárás egy adott helyen, rövidebb idõszak alatt a környezettel állandó kölcsönhatásban levõ levegõ egymáshoz kapcsolódó tulajdonságainak és folyamatainak rendszere.
  2. Valamely földrajzi ponton illetve belátható környezetében egyidejûleg észlelhetõ és mérhetõ bizonyos tényezõk (felhõzet, csapadék, szél, hõmérséklet, légnyomás, látástávolság, stb.) összessége és idõbeli változása.
     
     

A légkör összetétele, szerkezete

A Föld sugara a középponttól a felszínig kb. 6370 km, e fölött helyezkedik el az ehhez képest vékony légkör. A légkör felfelé ritkulva megy át a bolygóközi térbe, külsõ határát nehéz meghatározni, kb. 1000 km. A légkör fele helyezkedik el 5 km alatt, 99 %-a 30 km alatt, de az össztömege a Föld tömegének csak mintegy 1 milliomod része.

A légkör 78 térfogat % nitrogénbõl, 21 % oxigénbõl, 0.9% argonból és 0.1 % egyéb gázból áll. Ez a 0.1% egyéb nemesgázokat, vízgõzt, szén-dioxidot, ózon, kén-dioxidot, nitrogén-oxidokat, port, stb. tartalmaz.

A szén-dioxidról az utóbbi években sokat hallani, mivel üvegházgáz, ami azt jelenti, hogy a Föld hõmérsékleti sugárzását visszaveri és ezáltal melegíti a Földet. A vízgõz és a metán is üvegházgáz, viszont a szén-dioxid mennyisége az ipari forradalom óta olyan jelentõs mértékben megnövekedett, hogy megváltoztathatja a Föld éghajlatát.

Az ózonnal kapcsolatban meg kell jegyezni azt, hogy fõként a 25-30 km-es magasságban fordul elõ, elnyeli a káros ultraibolya sugárzást és ez teszi lehetõvé a földi életet. Sajnos ez az ózonréteg az utóbbi évtizedekben a káros emberi tevékenység következtében nagyon elvékonyodott, ami a káros ultraibolya sugárzás megnövekedését okozza. Másrészt az ózon megtalálható a talaj közelében is, fõként nagyvárosokban. Az ózon mérgezõ gáz, tévhit, hogy az "ózondús" levegõ egészséges. A felszín közeli ózon mennyisége növekedést mutat, ami szintén kedvezõtlen folyamat. Az ózonnak jellegzetes illata van, ilyet lehet érezni például zivatar után, mert a villámláskor is keletkezik ózon.

A vízgõz fõként a felhõ-, csapadékképzõdés szempontjából fontos, ugyanakkor fontos üvegházgáz is. Az emberiség által termelt nitrogén-oxidok és a kén-dioxid, kén-trioxid felelõs a savas esõ kialakulásáért, ózonréteg bontásánál katalizátor szerepét töltik be.

A levegõben azonban nemcsak gázok, hanem folyékony cseppek illetve szilárd részek is elõfordulnak, mindezek együttese, keveréke alkotja a minket körbevevõ levegõburkot.

A légkörben mintegy 90-100 km-es magasságig az fõ alkotógázok százalékos aránya kb. állandó, ezért ezt az alsó réteget homoszférának is nevezzük. E magasság fölött a gázok részaránya már a magassággal változik, az összetevõk molekulasúlyuk szerint rendezõdnek. A légkör ezen részét ezért heteroszférának is nevezik.

A légkört több tartományra (gömbhéjak) oszthatjuk, melyek jellemzõi eltérnek egymástól. A talajfelszínen a földi átlaghõmérséklet a szén-dioxid üvegházhatásának következtében 15 oC. Ez mintegy 30 oC-kal melegebb, mint a szén-dioxid, illetve vízgõz jelenléte nélkül lenne.

A légkör talajfelszínnel közvetlenül érintkezõ rétege a troposzféra. Ennek vastagsága Magyarország fölött átlagban 11 km, télen 8-10 km, nyáron 12-14 km. Itt játszódik le az idõjárási folyamatok többsége, e rétegben jelentõs függõleges áramlások is vannak, itt keletkeznek a felhõk, itt található a vízgõz legnagyobb része. A hõmérséklet a magassággal általában csökkenést mutat. A troposzféra tetején ez a csökkenés megáll, a hõmérséklet értéke nem változik, kb. -56 oC. Ez a tropopauza, ami elválasztja a troposzférát a fölötte következõ rétegtõl.

A troposzfére fölötti réteget sztratoszférának nevezzük, ami kb. 50 km magasságig terjed. Itt a hõmérséklet a magassággal növekszik. A sztratoszférában helyezkedik el az ózonréteg, ami rendkívüli vékony. Az itt felhalmozódott ózon a talajfelszíni légnyomáson csupán 3 mm vastag lenne. A sztratoszféra tetején a sztratopauzánál a hõmérséklet kb. -2 oC.

A sztratoszféra fölött következõ mezoszférában a hõmérséklet a magasággal csökken. A mezopauza kb. 80 km-es magasságában a hõmérséklet -93 oC. Az ezután következõ termoszférában elõször növekszik, majd állandó a hõmérséklet. A termopauza 800 km-es magassága fölött található az exoszféra, ahol a légkör fokozatosan átmegy a bolygóközi térbe.

A napsugárzás

A Napból érkezõ elektromágneses sugárzás nagy fontossággal bír, mert ez látja el energiával a légkört, ez hozza mozgásba, ezért gyakran nevezik a napsugárzást a "légkör motorjának". A napsugárzás különbözõ hullámhosszú sugárzásból tevõdik össze, a sugárzás erõssége a különbözõ hullámhosszakon más és más. A napsugárzás legintenzívebb tartománya a látható fény tartománya (0.4-0.7  m), ezért érzékeny az emberi szem erre az intervallumra.

Az a napsugárzás mennyiséget, ami a légkör felsõ határán 1 m2 felületre 1 másodperc alatt esik, napállandónak nevezzük, értéke 1390 W/m2. A napsugárzás a légkör tetejére érkezik, majd belép a légkörbe. Ekkor visszaverõdik, elnyelõdik, szóródik a felhõkön, gázmolekulákon, felszínen. A felszínen elnyelt sugárzás kevesebb, mint fele a légkör tetejére érkezõ sugárzásnak. Az elnyelt sugárzástól a felszín felmelegszik.

A levegõ felmelegedése alulról történik, ami azt jelenti, hogy a felszín melegíti fel a fölötte elhelyezkedõ levegõt. A levegõ saját sugárzáselnyelõ hatása miatti felmelegedése kicsi. Tehát a beesõ sugárzás felmelegíti a felszínt és a felszín melegíti fel a közeli levegõréteget.

A felmelegedés mértéke több tényezõtõl is függ.

Felszín típusa Albedó (%)
Friss hó 81-85
Régi hó 42-70
Tengeri jég 30-40
Száraz tarló 30-32
Zöld gabona 21-24
Szántóföld 15-30
Csupasz talaj (nedves) 12-14
Csupasz talaj (száraz) 15-18
Homok 10-25
18-22
Lombos erdõ 10-15
Tûlevelû erdõ 15-20
Balaton 8-12
Tengervíz 8-10


 

A felhõzet és a szél mérsékeli az éjszakai lehûlést is. Mivel a földfelszín is a hõmérsékletével arányosan sugároz, mint minden test, ha nincs felhõ és derült az ég, akadálytalanul sugároz, ezáltal erõsen lehûl. Ha borult az ég, a felhõzet visszaveri a felszín által kisugárzott energia egy részét, így kevesebb energia távozik, kisebb a lehûlés mértéke. A szél pedig az átkeveredés miatt nem engedi nagyon lehûlni a légkör felszínközeli alsó rétegét.

A napsugárzás veszélyeket is hordoz, melyeket egy túra során igyekeznünk kell elkerülni.

A levegõ tehetetlensége miatt a nappali felmelegedés délután két óra körül éri el maximumát, éves menetben pedig a nyári napéjegyenlõséget követõen a július a legmelegebb. Gyakorlati szempontból ez a tény az ebédidõ célszerû idõpontját jelöli, fõként forró nyári idõben. A hõmérséklet minimuma szintén a levegõ tehetetlensége miatt a napkelte után nem sokkal következik be.

A légkör hõmérséklete

Mivel alapvetõen a napsugárzást elnyelõ felszín melegíti a légkört és a légkörnek a saját elnyelése miatti melegedése csekély, ezért mondhatjuk, hogy a légkör alulról melegszik fel. Ez a melegedés fõként függõleges légáramlásokkal történik. A troposzférában a légkör alulról történõ melegedése okozza a hõmérséklet magassággal történõ csökkenését. Az átlagos hõmérséklet csökkenés 100 méterenként 0.65 oC (2 oC / 300 m), amitõl jelentõs eltérések is adódhatnak.

A fagyhatár, vagyis a 0 oC magassága a földrajzi szélesség, az évszak és az idõjárási helyzet függvénye, de tájékoztatásképpen elmondható, hogy nyáron az Alpok, Kárpátok térségében 2000-4000 méter magasságban van. Ezt a tényt magashegyi túra tervezésekor, a ruházat és felszerelés összeállításakor figyelembe kell venni, illetve ha magashegységben járva felvonóval emelkedünk ilyen magasba.

A troposzférában a hõmérséklet a magassággal általában csökken, elõfordul azonban az az eset, amikor a légkör alsó pár száz méteres rétegében a hõmérséklet a magassággal növekszik. Ez a jelenség az inverzió. Kialakulásának feltétele a szélcsend és a derült, felhõtlen éjszaka. Ekkor a földfelszínrõl a kisugárzás nagy, emiatt a felszín közelében nagy a lehûlés. Ennek a jelenségnek az elõnyeit szabadban éjszakázásnál ki lehet használni: ha napnyugtakor nincs szél és derült az ég a magasabban fekvõ területeken és nem a völgy alján érdemesebb megszállni, mivel ilyenkor a magasabban fekvõ területek melegebbek. Az inverzió a nappali felmelegedés és megerõsödõ szél hatására a következõ nap délelõttjén rendszerint feloszlik.


A hõmérséklet alakulása talajközelben inverzió idején

Az inverzió jelensége a hegyen;
a nappali és éjszakai órákban a völgyben megül a felhõzet,
fent verõfényes napsütés élvezhetõ

A légnyomás

A légnyomás a gravitáció következménye, a felszínen mérhetõ légnyomás az adott légoszlopban az egymás fölötti gázmolekulák súlya.

A légnyomást mérésére a barométert használjuk. A barométereknek két nagy típusát lehet megkülönböztetni: a higanyos és a fémszelencés (aneroid) barométert. A higanyos barométer azon alapul, hogy egy zárt üvegcsõbe zárt higanyoszlop súlya egyensúlyt tart a légnyomással. Innen ered a légnyomás egy régebben használatos mértékegysége a higanymilliméter (Hgmm). A szelencés barométer tulajdonképpen egy légüres fémdoboz, ami a külsõ légnyomástól függõen változtatja a kiterjedését, magasabb légnyomás esetén jobban behorpad, mint alacsonyabb légnyomásnál. Ezt az alakváltozást egy rugón és különbözõ áttételeken keresztül a szelencéhez kapcsolt mutató segítségével használjuk fel a légnyomás és annak változásainak érzékelésére.

A légnyomás közelmúltig használatos mértékegysége a millibar (mb) volt, de ma már a hectopascal (hPa) az elterjedtebb. Az átváltás az egyes mértékegységek között a következõképpen történik: 1 hPa = 1 mb, 1 hPa = 4/3 Hgmm.

A légkörben felfelé haladva a légnyomás csökken, de ez a csökkenés nem egyenletes, mert egyrészt egyre vékonyabb légréteg van fölöttünk, másrészt a levegõ is egyre ritkább. A légnyomás a tengerszinten átlagosan 1013 hPa, 5500 méteren ennek már csak körülbelül a fele (500 hPa),11000 méteren pedig negyede (250 hPa).

A légkörben a magasabb szintek felé haladva a gázok mennyisége, így az oxigéné is csökken, aminek következtében megnõ a szívdobbanások és a lélegzetvételek percenkénti száma. A szervezet csak bizonyos idõ elteltével tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ezt az alkalmazkodást nevezzük akklimatizációnak. Ha a szervezet nem kap elég idõt az alkalmazkodáshoz, felléphet a hegyi betegség.

Túrázás szempontjából lényeges szerepe van annak, hogy a magasságmérés is a légnyomásmérésen alapul, a turisták által leggyakrabban használt magasságmérõk tulajdonképpen barométerek. Így a magasságmérõvel követhetjük a légnyomás idõbeli változását is, ami az idõjárásváltozás elõrejelzése szempontjából lényeges. Például ha egy csoport 3000 méteren tér aludni este és reggel 3200 méteren ébrednek, akkor a légnyomás csökkent az éjszaka során, ami hamarosan várható idõjárásromlásra utalhat.

A légkörben nem csak függõlegesen, hanem vízszintesen is vannak nyomáskülönbségek, a más-más eredetû és hõmérsékletû légtömegekben a légnyomás értéke is eltérõ. Mivel a légnyomáskülönbségek kiegyenlítõdésre törekszenek, ezért a magas légnyomású területek felõl az alacsonyabb légnyomású területek felé légáramlás (szél) indul el. A légnyomás egy adott földrajzi ponton állandóan változik az idõben, a légnyomás idõbeli viselkedésének vizsgálata az idõjárás elõrejelzése szempontjából fontos, mert mint majd látni fogjuk az idõjárás változását okozó frontok mindig a légnyomás süllyedésével járnak.

Egyszerû szabályként elmondhatjuk, hogy erõsen süllyedõ vagy tartósan alacsony légnyomásnál idõromlás illetve változékony idõ várható, míg erõsen emelkedõ vagy tartósan magas légnyomásnál idõjárásjavulás, jó idõ várható. Természetesen ez csak nagyjából igaz, de sokszor használható szabály.

Itt kell még megjegyezni, hogy mivel a Földön a meteorológiai állomások különbözõ magasságban vannak, ezért a kölcsönös összehasonlíthatóság érdekében a légnyomás értékét 0 oC-ra és tengerszintre átszámítják.

A légáramlások, a szél

A légkör állandó mozgásban van, ritka eset, amikor nincsenek vízszintes és függõleges légáramlások. A vízszintes légáramlást nevezzük szélnek.

A felszínen különbözõ áramlási és termikus okból jelenlevõ vízszintes irányú nyomáskülönbségek kiegyenlítõdésre törekszenek, az így meginduló, kiegyenlítõdésre törekvõ tömegáramlás a szél. A szél a magas nyomás felõl az alacsony nyomású terület felé fúj, azonban a Föld forgásából származó eltérítõ erõ miatt ettõl az iránytól az északi féltekén jobbra tér el. A nyomáskülönbség és a szél erõssége egyenesen arányos, ez azt jelenti, hogy ha nagyobb a nyomáskülönbség, erõsebb szél fúj.

A szélerõ
megjelölé-
sére hasz-
nált érték
A különbözõ erejû szél elnevezésbeli megkülönböztetése és hatása Sebessége
m/s km/h
0 Teljes szélcsend, a füst egyenesen száll fel 0.0 - 0.5 0 - 1
1 Alig érezhetõ szellõ, a füst gyengén ingadozik 0.6 - 1.7 2 - 6
2 Könnyû szellõ, a fák levleit megmozgatja 1.8 - 3.3 7 - 12
3 Gyenge szél, a fák leveleit erõsen rázza, állóvizek tükrét felborzolja, a zászlót lobogtatja 3.4 - 5.2 13 - 18
4 Mérsékelt szél, a fák könnyû gallyai mozognak 5.3 - 7.4 19 - 26
5 Élénk szél, a fák kisebb ágait mozgatja, állóvizeket hullámzásba hoz 7.5 - 9.8 27 - 35
6 Erõs szál, nagyobb ágakat mozgat, zúg 9.9 - 12.4 36 - 44
7 Igen erõs szél, gyengébb fatörzseket hajlít, nagyobb gallyakat letör 12.5 - 15.2 45 - 54
8 Viharos szél, erõsebb fákat hajlít, nagyobb gallyakat letör 15.3 - 18.2 55 - 65
9 Vihar, gyengébb fákat kitör, a tetõcserepeket lehordja 18.3 - 21.5 66 - 77
10 Szélvész, nagyobb fákat eltör, az épületek tetõzetében nagy káropkat okoz 21.6 - 25.1 78 - 90
11 Orkán, épületeket rombol, erdõket tarol le, emberéletben kárt tesz  25.2 - 29.0  91 - 104
12   29.1 -         105 -      

1805-ben Beaufort 12 kategóriából álló tapasztalati skálát állított fel a szélsebesség meghatározására. A szél erõsségét a szél által kiváltott természeti jelenségek alapján osztályozta. Ezt a tapasztalati skálát a vitorlázók ma is használják. Hátránya, hogy nem mérésen, hanem megfigyelésen alapszik. A meteorológiában a szélsebességet általában m/s-ban, a köznapi életben inkább km/h-ban mérjük.

A talajfelszínnel és a tereptárgyakkal való súrlódás, valamint a helyi hõmérsékleti különbségek miatt a légáramlás sosem egyenletes, hanem lökéses. A széllökés általában 20-40 %-kal haladja meg a szél átlagsebességét. Éjjel a szél gyengébb és kevésbé lökéses, nappal erõsebb és egyúttal lökésesebb.

A szélirányon azt az irányt értjük, ahonnan a szél fúj. Az uralkodó szélirány pedig az a szélirány ahonnan a legnagyobb gyakorisággal fúj a szél egy adott földrajzi ponton. Ez a mérsékelt földrajzi szélességeken, így hazánkban is csak 15-35 % relatív gyakoriságot jelent, tehát korántsem mindig ebbõl az irányból fúj a szél.

A szél szárító és hûtõhatással rendelkezik. Azáltal, hogy lefújja rólunk illetve kifújja ruházatunkból a meleget fokozza a hidegérzetet. A szél gyorsítja az átázott ruha száradását, így fokozott hõelvonással jár.

Tartós hegymenet elõtt célszerû levenni a fölösleges ruházatot, különben megizzadunk és a hegytetõn nemcsak, hogy hidegebb van, hanem a szél is erõsebben fúj, így a meghûlés veszélye nagyobb.

A széllel kapcsolatban meg kell említeni a szélnyomás jelenségét is. A szél által kifejtett nyomóerõ két tényezõtõl függ a szélsebességtõl illetve a szél támadási szögétõl. A szélnyomás a szélsebesség négyzetével arányosan nõ, tehát kétszer erõsebb szélnek négyszer akkora a szélnyomása. Az erõs oldalszél, ellenszél gátolja a haladást, a hátszél viszont segíti, de erõs, fõként lökéses szélben mindenképpen fokozott óvatosság szükséges fõleg a veszélyes, meredek, szakadékos terepen. Egy hirtelen erõs széllökés kibillenthet minket az egyensúlyunkból. Táborozásnál sátorra ható szélnyomás okozhat problémát, szélben erõsen kell rögzíteni a sátrat, a szél irányába a sátor kisebb felülete nézzen. Kerékpártúrán a kerékpárra ható szélnyomás lehet fontos, szeles idõben hirtelen találkozhatunk vele épület sarkánál, erdõ sarkánál való haladáskor.

A szél nem csak térben nagy területeken jelentkezhet, hanem egészen kis területeken is megjelenhetnek ún. helyi szelek. Ezek a különbözõ felszínek különbözõ mértékben való felmelegedése révén alakulnak ki, amelynek oka végeredményben a különbözõ napsugárzáselnyelõ képességben rejlik.

A tavi parti szél a tó-, tengerpartokon lép fel, napszakosan váltakozó irányú szél. Nappal a szárazföld gyorsan és intenzíven melegszik, így melegebb lesz, mint a tó, a tenger felszíne. Emiatt a levegõ a felszín közelében a hidegebb, magasabb nyomású vízfelszín felõl a melegebb, alacsony nyomású szárazföld felé áramlik (tavi, tengeri szél). A magasban természetesen záródik a kör, tehát a szárazföld felõl áramlik a levegõ a víz felé. Éjjel a helyzet fordított, a tenger, óceán nehezebben hûl le, ezért éjszaka a vízfelszín lesz a melegebb és a levegõ a hidegebb szárazföld felõl áramlik a melegebb tenger felé és a magasban záródik a kör (parti, szárazföldi szél). Ilyenjelenséget lehet megfigyelni többek között például a Balatonnál is.

A hegyvidéki szél szintén napszaktól függõ irányú helyi szél. Nappal a hegyoldalakon a domborzat hatása miatt a levegõ jobban felmelegszik, mint a völgyekben. Emiatt a levegõ a völgyekbõl áramlik a hegycsúcsok irányába (völgyi szél), éjjel viszont a hegycsúcsokon lehûlõ hideg levegõ "lecsurog" a völgyekbe (hegyi szél).

Ezek a helyi szelek természetesen csak akkor figyelhetõk meg, ha egyébként nagyobb térségû légköri folyamat nem zavarja meg a kialakulásukat (pl. frontátvonulás).

Idáig csak a vízszintes légáramlásról szóltunk. A légkör függõleges légáramlásai kialakulhatnak egyrészt valamilyen akadállyal való találkozás miatti kényszerpályán való áramlással (pl. hegység emelõhatása) Másrészt emelkedõ áramlások alakulhatnak ki a felmelegedés következtében elõálló hõmérséklet- és sûrûségkülönbség miatt is. Ilyenkor a lebegõ szabadon emelkedik a magasba (termik).

Csapadék- és felhõképzõdés, osztályozás

A víz három halmazállapotban is jelen van a légkörben, ez okozza a legtöbb szépséget, de a legtöbb nehézséget is. Légnemû halmazállapotban vízgõz formájában van jelen a víz, folyadékállapotban az esõcseppekre kell gondolnunk, szilárd halmazállapotban vannak például a jégszemek, vagy a nagyon magas felhõk jégtûi.

A különbözõ halmazállapotok között halmazállapot-változások zajlanak le. A szilárd és a folyadék állapot között megy végbe az olvadás és a fagyás, a folyadék és légnemû állapot között a párolgás és lecsapódás, a szilárd és a légnemû között a szublimáció és a depozíció. Ezen átalakulások egy része energiát termel, míg más részéhez energia kell. Energia kell a párolgáshoz, olvadáshoz, szublimációhoz, viszont energia szabadul fel a fagyáskor, a lecsapódáskor illetve a depozíció során.

Egy adott levegõtérfogat a hõmérsékletétõl függõen különbözõ mennyiségû vízgõzt képes csak magába foglalni. Akkor mondjuk egy levegõtérfogatra, hogy telített, ha az adott hõmérsékleten már magába több vízgõzt fogadni nem képes. Minél magasabb egy levegõ hõmérséklete, annál több vízgõzt képes magába foglalni. Ha egy telítetlen levegõtérfogatot elkezdünk lehûteni, egy idõ után elérjük a harmatpontot, azt a hõmérsékleti értéket, amelyre lehûtve a levegõ telítetté válik, további hûtéskor a felesleges nedvesség folyékony víz formájában kicsapódik.

Azt a maximális vízgõzmennyiséget, amelyet 1 m3 levegõ adott hõmérsékleten befogadni képes telítési abszolút nedvességnek nevezzük, mértékegysége g/m3. A relatív nedvesség pedig azt fejezi ki, aktuálisan jelenlevõ vízgõzmennyiség hány százaléka az adott hõmérsékleten maximálisan lehetséges vízgõzmennyiségnek. A telített levegõ relatív nedvessége 100 %.

Mint említettük a párolgáshoz energia, hõ szükséges, ez a hõ a környezettõl vonódik el. Ez azt jelenti, hogyha az átázott ruha testünk melege segítségével szárad meg, mi hõt veszítünk. Ezt szeles idõben fokozza a szél párolgást gyorsító hatása, ami a szél amúgy is fennálló hûtõhatása mellett már veszélyes is lehet. Ne feledjük el, hogy fagypont fölötti hõmérsékletnél is történhet ebbõl baleset és vizes ruhában nem szabad lefeküdni aludni, akármilyen fáradtak vagyunk is.

A légnedvesség változások fõként a szervezet folyadék és hõháztartását befolyásolják. Az mérséklet égöv embere számára a kellemes relatív nedvesség 50-75 % körül van, ennél alacsonyabb értéknél száraznak érezzük a levegõt és hamar megszomjazunk, magasabb relatív nedvességnél fülledtnek érezzük, izzadunk. A gyakorlatban mind a két végletes relatív nedvesség érték veszedelmes.

Nyáron gyakran erõs felmelegedéshez magas vízgõztartalom társul. Ekkor szélcsendes idõben erõs verejtékezés lép fel, de a keletkezett verejték nem tud elpárologni, emiatt nem hûl a test. Hamarosan hõfölösleg, hõpangás lép fel, a teljesítõképesség romlik. Ez a veszély fõként a nagyobb testû vagy idõsebb túratársaknál áll fent. A rosszullétet követheti esetleg vörösájulás vagy hõguta. Ilyenkor a teendõnk, hogy minél jobban hûtsük a testet. Párás, fülledt, meleg idõben, ha a látástávolság nem túl jó, erre mindenképpen oda kell figyelni.

A másik véglet fõként télen jellemzõ amikor alacsony a hõmérséklet, jók a látási viszonyok, vagyis a relatív nedvesség alacsony. Ekkor hegymenetnél, fokozott erõkifejtésnél a szapora légzéssel, hideg alacsony nedvességtartalmú levegõt szívunk be. Ez a levegõ a tüdõben felmelegszik, sok nedvességet vesz fel, majd a nedvesség a kilégzéskor eltávozik. Sokkal gyorsabban kiszáradunk, mint általában. Nyáron is elõfordulhat ilyen idõjárási helyzet. Szükséges a nagy mennyiségû folyadék-utánpótlás (télen meleg tea vagy leves, nyáron hideg víz).

Néhány szemléletes példa a levegõ nedvességtartalmának illusztrálására. Ha esõs idõben buszon utazunk, akkor a busz ablakai gyakran párásak. A pára a következõképpen alakul ki: a busz levegõje meleg és a vizes ruhák, vizes esernyõk párolgása miatt nagyon nedves. Az ablak viszont a kinti alacsony hõmérséklet miatt hideg. Az ablak mentén egy nagyon vékony levegõrétegben a hõmérséklet a harmatpont alá hûl és a felesleges nedvesség az ablakra csapódik ki. Teljesen hasonló az eset a szemüvegek bepárásodásával a felszállás után. Ott azért hideg a szemüveg, mert épp az imént szálltunk fel. A jégvirág a párához hasonlóan alakul ki az ablakon, ha a hõmérséklet odakint fagypont alatt van, de a levegõ nedvessége vagy egybõl a légnemûbõl szilárdba megy át, vagy a pára késõbb megfagy. Érdekes eset még az, amikor téli túra után meleg helységbe lépünk be. Azonnal elkezd csöpögni az orrunk. A magyarázat hasonló: a meleg helység levegõje nedves, az orrunk fala belül viszont hideg. Ahogy beszívjuk ezt a nedves levegõt, az orrunk falára belül kicsapódik a nedvesség.

A nedvesség jelenléte a levegõben befolyásolja a látástávolságot is. Minél magasabb a légnedvesség, annál rosszabb a látás, alacsony nedvesség esetén a látástávolság nagyobb. Párás levegõben a tereptárgyak körvonalai elmosódnak, mintha a valóságosnál távolabb lennének. Alacsony nedvességnél éles kontúrok és színek jellemzõek, 100 km-nél is messzebb lehet látni, a tereptárgyakat a valóságosnál közelebb érezzük. Távolságbecslésnél figyelembe kell venni tehát a párásságot is. Itt kell megjegyezni még, hogy nappal szemben szintén nagyobb hibát követünk el a távolságbecslésnél, mint Napnak háttal.

Köd

A gyakorlatban akkor beszélünk ködrõl, ha a levegõ nedvességtartalma olyan magas, hogy a látástávolság 1 km alá csökken. Köd minden évszakban elõfordulhat, de télen gyakoribb. Ködképzõdéskor a levegõ már annyira telített, hogy nem tudja megtartani a felesleges nedvességet, ezért az kicsapódik. Ez a magas nedvességtartalom 3 féle módon alakulhat ki: bepárolgással (valamilyen módon plusz nedvesség kerül a levegõbe), lehûléssel (a telítetlen levegõ a harmatpont hõmérséklete alá hûl), valamint két különbözõ, de közel telített levegõ keveredésével (a melegebb, nedvesebb levegõ a közös hõmérsékletre hûlve már telített lehet).

    A leggyakoribb ködfajták:

  1. A párolgási ködnél kialakulásában az játszik szerepet, hogy a levegõnél melegebb vízfelszínrõl nedvesség párolog be a levegõbe és ez hozza létre a telítettséget. Például meleg álló- és folyóvizek, fölázott talaj, mocsár fölötti hûvösebb levegõbe való bepárolgás esetén fordul elõ ilyen típusú köd. Fõleg õsszel jellemzõ, amikor a vizek még melegek, de a levegõ már jól le tud hûlni. Õszi vízitúrán mindenképpen kell számolni ezzel a lehetõséggel. Ilyenkor csak partlátással közlekedjünk.
  2. A kisugárzási köd talajinverzióval jár együtt, tehát derült, szélcsendes éjszakákon alakul ki. Ilyenkor a felszín kisugárzása nagy, emiatt a felszínközeli 10-100 méteres légréteg a harmatpontja alá hûl, és a felesleges nedvesség kicsapódik. Ez az összes ködfajta közül a leggyakoribb, bármelyik évszakban elõfordulhat. Általában a délelõtti besugárzás hatására feloszlik, akárcsak az inverzió.
  3. Az áramlási köd légáramlással kapcsolatos hûlés miatt alakul ki. Ha az enyhe, magas nedvességtartalmú levegõ hideg felszín fölött áramlik, lehûl, telített lesz, köd alakul ki.
  4. Keveredési köd alakul ki, ha a talaj fölötti hideg levegõréteg fölött áramlik meleg nedves levegõ, majd a keveredés következtében lehûl és a felesleges nedvesség kicsapódik.
  5. A lejtõköd akkor alakul ki, ha egy hegyvonulat emelkedésre készteti a levegõt, az az emelkedés következtében lehûl és telített lesz.

Ködben nagyon nehéz a tájékozódás, fõként ismeretlen vagy nyílt terepen. A túravezetõnél mindig legyen tájoló, térkép, a biztonság kedvéért idõrõl-idõre határozza meg a csoport helyzetét. Mindenképpen maradjunk halló- és látástávolságon belül, ne szakadjon senki le a csoporttól.

Felhõ- és csapadékképzõdés

A csapadék (kivéve a nemhulló fajtákat) felhõbõl esik, ezért a csapadék és felhõképzõdést együtt tárgyaljuk.

A felhõképzõdés elve megegyezik a ködképzõdéssel, miszerint a levegõ harmatpontig hûl, telített lesz, majd ha a lehûlés tovább folytatódik, a fölösleges nedvességtartalom kicsapódik. Azonban ehhez a kicsapódáshoz a gyakorlatban úgynevezett kondenzációs magvakra van szükség, ezekre csapódik ki a felesleges nedvesség. A kondenzációs magvak kis lebegõ szilárd porrészecskék vagy apró folyadékrészecskék.

A köd és felhõképzõdés különbsége, hogy míg a köd a talaj közelében keletkezik, a felhõképzõdésnél a levegõ a magasban hûl le. A hûlésnek több oka is lehet:

  1. két különbözõ hõmérsékletû és nedvességtartalmú levegõ keveredése,
  2. sûrûségkülönbség miatt létrejövõ termikus feláramlás,
  3. levegõ kényszerpályán történõ feláramlása.

Amikor a levegõ telített lesz, megkezdõdik a víz kicsapódása, az elsõként keletkezõ nagyon apró cseppeket felhõelemnek hívjuk. Ezek a kis felhõelemek további növekedésnek indulnak. A növekedés történhet további vízgõzmolekulák kicsapódásával illetve ütközések révén, örvényes befogással. Bizonyos méretet elérve nevezzük õket csapadékelemeknek. Amikor ezek a részecskék már túl súlyosak, nem tudnak tovább lebegni a felhõben, akkor csapadékként lehullanak. Elõfordulhat azonban, hogy a cseppek esés közben elpárolognak, nem érik el a talajt.

A felhõk osztályozása

Az igény, hogy a felhõket valamilyen szempontok szerint csoportosítsák már a XVIII. században felmerült. A felhõosztályozás lényege, hogy egyes csoportokat felállítva az idõjárás alakulásának követése könnyebbé válik. A felhõképzõdés módja ugyanis meghatározza a felhõ jellemzõ szerkezetét és a belõle hullható csapadékjellegét is.

A felhõket a következõképpen osztályozhatjuk alakjuk és felépítésük alapján:

I. réteges szerkezetû felhõk:

Réteges szerkezetû felhõ két féle módon keletkezhet. Alul mozdulatlan hideg levegõ fölé délies irányból enyhe, nedves levegõ áramlik, majd ez a két levegõtömeg a határfelületen keveredik és rétegfelhõ keletkezik. Ebbõl gyakran fordul elõ szitálás, ónos szitálás fõleg tél vége felé. A másik lehetõség a melegfrontokhoz kapcsolódik, ilyenkor az érkezõ meleg, nedves levegõ felsiklik a hideg levegõre és így történik a határfelületen keveredés, lehûlés majd a réteges felhõ. A réteges felhõk függõleges kiterjedése kisebb a vízszintes kiterjedésénél. A réteges felhõk télen gyakoribbak, térben és idõben is csendes csapadékot adnak.

2. gomolyos szerkezetû felhõk:

A gomolyfelhõ legegyszerûbben úgy alakul ki, hogy a felszín egyenetlen melegedése folytán a környezeténél melegebb (kisebb sûrûségû) levegõ felemelkedik, kisebb nyomáson kitágul és lehûl, majd a telítési szintet elérve kicsapódik a nedvességtartalma. Minél melegebb a feláramló levegõ hõmérséklete a környezetéhez képest annál intenzívebb a feláramlás, fejlettebbek felhõk. A madarak és a vitorlázórepülõk ezeket a feláramlási területeket szeretik kihasználni. Gomolyfelhõk azonban nemcsak helyi felmelegedés hatására alakulhatnak ki, hanem frontokhoz kapcsolódó emelés hatására is. A gomolyos felhõk a nyári félévben a gyakoribbak, jelentõs mennyiségû, intenzív záporszerû csapadék hullhat belõlük, elõfordulhat zivatar, jégesõ, felhõszakadás.

3. réteges gomolyfelhõk:

Ez a típus átmenet a gomolyos és réteges szerkezetû felhõk között. Keletkezhet úgy, hogy a gomolyfelhõk egy bizonyos magasságban szétterülnek vagy úgy, hogy rétegfelhõ meghullámosodik. Ez a meghullámosodás történhet besugárzás hatására vagy domborzati okok miatt.

A domborzat hatását kicsit részletesebben a következõképpen kell elképzelni. A hegyvonulat feláramlásra kényszeríti a levegõt. Ha elég magas a hegy az emelkedés és hûlés miatt egy bizonyos magasságban a hegy szélfelõli oldalán felhõzet alakul ki, csapadék hull. A hegy szélárnyékos oldalán ezzel szemben leszálló légmozgás alakul ki, amelynek felhõoszlató hatása van. Ha a légkör állapota és a hegy geometriai viszonyai megfelelõek a hegység szélárnyékos oldalán hullámokat vet a légáramlás, itt hullámfelhõk alakulhatnak ki.

A fõn kialakulása is ehhez a jelenségkörhöz tartozik. A fõn ugyanis a hegy szélárnyékos oldalán leszálló meleg szél. Ez az eredeti, a hegységnek nekifutó szélnél azért melegebb, mert amíg emelkedik és a nedvesség kicsapódik benne, addig a hûlése nem olyan határozott a kicsapódáskor keletkezõ hõ miatt. Viszont amikor belõle a nedvesség kicsapódott, erõsen melegszik és végeredményben melegebb lesz a hegy lábához érkezve, mint a kiindulási szinten a hegy szélfelõli oldalán volt.

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) hivatalos osztályozása a magasság és forma szerint tesz különbséget a felhõosztályok között.

Latin név és rövidítése
 

Magyar név
 

Szint
 

Cirrus Ci pehelyfelhõ magas 
Cirrostratus Cs fátyolfelhõ magas 
Cirrocumulus Cc bárányfelhõ  magas
Altostratus As lepelfelhõ  középmagas 
Altocumulus Ac párnafelhõ középmagas 
Stratocumulus Sc gomolyos rétegfelhõ  alacsony 
Stratus St rétegfelhõ  alacsony 
Cumulus Cu gomolyfelhõ  alacsony 
Nimbostratus Ns esõrétegfelhõ  több szintet átfog 
Cumulonimbus Cb zivatarfelhõ  több szintet átfog
  1. Magasszintû felhõk (Magyarországon 6000 méter fölött)
    1. Cirrus (Ci), pehelyfelhõ: fonalas, rostos szerkezetû, jégkristályokból áll, árnyékot, csapadékot nem ad.
    2. Cirrostratus (Cs), fátyolfelhõ: igen vékony rétegû, tisztán jégkristályokból áll, halo jelenséget okoz, ezüstös színû felhõ, csapadékot nem ad.
    3. Cirrocumulus (Cc), bárányfelhõ: egymástól elkülönült apró gomolyok, melyek hullámos sorokba rendezõdhetnek, tisztán jégkristályokból áll, csapadékot nem ad.
  2. Középmagas szintû felhõk (Magyarországon 2000-6000 méter között)
    1. Altostratus (As), középmagas rétegfelhõ: egyenletesen szürke, zárt felhõtakaró, a Nap helyzete látszik, csapadékot nem ad, vagy legfeljebb kis mennyiségû csendes esõ, vagy hó eshet belõle.
    2. Altocumulus (Ac), középmagas gomolyfelhõ: apró gomolyokból áll, rétegszerû, csapadékot nem ad.
  3. Alacsonyszintû felhõk (Magyarországon 2000 méter alatt) 
    1. Stratocumulus (Sc), réteges gomolyfelhõ: lapos gomolyokból áll össze, többnyire nem teljesen zárt, csapadékot nem ad.
    2. Stratus (St), rétegfelhõ: magasban képzõdött ködhöz hasonlít, egyenletes, zárt takaró, szitálás, ónos szitálás lehet belõle.
    3. Cumulus (Cu), gomolyfelhõ: különálló, alul sík, felül kupola alak (karfiol), zápor, hózápor, dara eshet belõle.
  4. Nagy függõleges kiterjedésû felhõk 
    1. Nimbostratus (Ns), esõrétegfelhõ: alacsonyan képzõdött, egyenletesen sötétszürke, vastag, melegfronti felhõ, a tipikus szomorú idõ felhõje, elõfordulhat másodlagos felhõzet. Csendes esõ vagy havazás fordulhat elõ belõle.
    2. Cumulonimbus (Cb), zivatarfelhõ: nagy függõleges kiterjedésû felhõ, alsó része egyenetlen, felül üllõre hasonlít, a troposzféra tetején szétterül. Heves zápor zivatar, jégesõ, felhõszakadás fordulhat elõ.

Itt kell még szót ejteni a kondenzcsíkról, ami nagy magasságban a repülõgépek mögött alakul ki. Gyakran elõfordul ugyanis, hogy a levegõ ebben a szintben telített, de nincs elég kondenzációs mag, tehát a nedvesség nem csapódik ki. A repülõgép hajtómûvébõl viszont nagy mennyiségû koromszemcse áramlik ki és a fölösleges nedvesség ezekre kondenzálódik ki. Ebben a magasságban már inkább depozíció az uralkodó. Ezek a kondenzcsíkok a Cirrushoz hasonlóak és viszonylag hamar feloszlanak.

A csapadékfajták osztályozása

  1. Nemhulló csapadékok:
    A levegõ vízfölöslege a tereptárgyakra csapódik ki.
  2. Hulló csapadékok:
    1. Folyékony:
      • szitálás, ködszitálás: csapadékelemek kicsit, sûrûn esnek, kis intenzitással, (St)
      • esõ: nagyobb cseppek, mérséklet intenzitással, idõben tartósan, (Ns)
      • záporesõ: nagy cseppek, intenzív, rövid ideig tart, (Cu, Cb)
      • ónos esõ: a talaj fölött pár száz méter vastag hideg levegõ, fölötte meleg levegõ, rétegfelhõ, folyékony csapadék kezd esni, a hideg levegõben túlhûl és a talajnak ütközve megfagy.
    2. Szilárd:
      • havazás: közepes nagyságú, hatszögletû kristályok, tartós, mérsékelt intenzitás
      • hózápor: havazás és záporesõ tulajdonságai együtt
      • hószállingózás: szitálás tulajdonságai, de felléphet belõle nagy hótakaró
      • havas esõ: esõcseppek, hókristályok, olvadó hókristályok keveréke
      • fagyott esõ: pár mm-es jéggömbök, az esõcseppek útközben megfagytak
      • hódara: átlátszatlan tömör szemcsék, gömb vagy kúp alak
      • jégdara: átlátszó, gömb alakú (fagyás a felhõben)
      • szemcsés hó: kevéssé tömör szemcsék
      • jégesõ: különbözõ méretû jégszemek, szabálytalan alak, nyári félévben
      • jégtû: könnyû, igen kicsi jégkristályok

Az ónos esõvel kapcsolatban meg kell említeni, hogy ha túra közben ér minket, az erdei utakon nagyon hamar jégkéreg képzõdhet, ami járhatatlanná teheti. Ilyenkor sima talajútról célszerû a fûre, avarra, járatlan hóra menni. Ugyanez vonatkozik a télen a sok kiránduló lába alatt jéggé keményedett hóra is.

A havas talajon való járás nehéz, csökkenti a menetsebességet, ezért túra tervezésekor mindenképpen figyelembe kell venni. Ha a hóvastagság 15 cm-nél nagyobb, már csak magasra emelt lábakkal lehet haladni és a kifáradás fokozódik. Lassítja a haladás sebességét az is, ha a hóréteg felszíne elõzõleg megolvadt, majd éjszaka ismét megfagyott és vékony jégkéreg keletkezett a havon. A könnyebb súlyú túratársak esetleg beszakadás nélkül haladhatnak, de a nehezebbek minden lépésnél beszakadnak, bukdácsolnak és ezáltal sokkal jobban kifáradnak. Meg kell még említeni azt az esetet is, amikor a frissen hullott hó mellé a szél is feltámad hóátfúvások, hóbuckák keletkeznek. Ilyenkor ha ismeretlen terepen vissza kell fordulnunk, a nyomainkat már betemette a hó. Ilyen esetben soha senki ne szakadjon le a csoporttól, mert a hófúvásban egyedül fizikailag és szellemileg is hamar kimerül és pánikba eshet. Hófúvásban kiemelten fontos a gyors, de átgondolt döntés.

A felhõzet és a csapadék mennyiségének mérése

A felhõzet mennyiségét nyolcadokban (okta) mérik, tehát azt adják meg, hogy az égbolt hány nyolcadát borítja felhõ. A csapadék mennyiségét azért milliméterben adják meg, mivel ha 1 m2 területre 1 mm csapadék hullik, akkor annak a térfogata 1 dm3, vagyis 1 liter folyadékról van szó. Ha a csapadék szilárd halmazállapotú (hó), akkor felolvasztással megkaphatjuk a hó vízegyenértékét. Körülbelül az mondható el, hogy 10 liter Hó felel meg 1 liter víznek. Ez a szám gyakorlati jelentõséggel bír akkor, ha például azt szeretnénk tudni, hogy mennyi vizet kell olvasztani egy téli túrán, ha teát fõzünk. Ez a 10:1 arány természetesen átlagos érték, friss hónál nagyobb, tömör, régi hónál kisebb.

A zivatartevékenység

A zivatar és a zápor fogalma nem tévesztendõ össze. A zivatar mindig elektromos jelenséggel kapcsolódik össze, tehát villámlás, mennydörgés tapasztalható.

A légkör mindig gyengén ionizált állapotban van, tehát benne jelen vannak elektromosan töltött részecskék, ionok. Ezek az ionok a napsugárzás és a kozmikus sugárzás következtében keletkeznek. Az ionok töltésüktõl függõen szétválnak, elektromos tér jön létre. Ez az elektromos tér idõben és térben is változik. Általában a talajfelszín negatív töltésû, míg a légkör pozitív töltésû. Köztük tehát feszültség alakul ki. Bizonyos meteorológiai helyzetekben ez a feszültség nagyon megnövekszik és ha ez a feszültség egy kritikus értéket meghalad, elektromos kisülés indul meg, amit villámnak nevezünk.

Töltéseloszlás a zivatarfelhõben

A villám általában nem csupán egy villámból áll, hanem a kisülési csatornát elõkészítõ elõvillámot követi a fõvillám, amely igen intenzív. A villám általában elágazásokat tartalmaz (mellékvillámok), melyek a villámcsapás kb. 5 km-es körzetében jelentenek veszélyt. A mennydörgés annak a következménye, hogy a kisülési csatorna a nagy áramerõsség miatt igen hirtelen nagy mértékben felmelegszik és kitágul, majd hirtelen összehúzódik, ez hirtelen tágulás és összehúzódás következménye a dörgés. Mivel a hang kb. 330 m/s sebességgel terjed, a villám megpillantása és a dörgés meghallása között eltelt idõbõl ki tudjuk számítani, hogy a villámcsapás tõlünk milyen távolságban történt. 3 másodpercet érdemes 1 km-re számolni. Tehát ha a villám után 15 másodpercen belül halljuk a dörgést, akkor a veszélyes zónában vagyunk. A zivatarfelhõ vonulása is megállapítható a dörgés alapján. Ha a villámok dörgések közötti idõtartam egyre több, akkor távolodik, míg ha egyre hamarabb halljuk a dörgést a villámok után, akkor felénk közeledik a zivatar.

Zivatar többféle idõjárási helyzetben is keletkezhet. Szélcsendes idõben, rekkenõ hõségben nyáron kezdetben kialakul egy kis gomolyfelhõ és ha a légköri viszonyok engedik, továbbfejlõdve egyre nagyobb gomoly lesz belõle, majd a tropopauzát elérve szétterül és a teteje eljegesedik. Ezt onnan figyelhetjük meg, hogy amíg még csak folyékony cseppek vannak a felhõben, addig a teteje határozott éles körvonalakat mutat, de amikor az eljegesedés megindul, a körvonalai elmosódnak. Zivatar kialakulhat olyan terület fölött is, amely fölé korábban hideg levegõ érkezett. Ha ekkor a talajközeli rétegek erõsen átmelegednek, kialakulhatnak a feláramlások következtében zivatarok. Kialakulhat zivatar frontokkal kapcsolatosan is.

Zivatarfelhõbõl eshet jégesõ is. Fontos tudni, hogy még ha kezdetben borsó nagyságú jég hullik is, pillanatokon belül eshet tojás nagyságú is. A jégesõ megindulásától kezdve mindenképpen védeni kell a fejet, például a fej fölé tartott hátizsákkal.

A zivatar egyébként idõben nem tart sokáig, általában 0.5-1 óra között van a hossza. Rövid ideig tart tehát, de igen intenzív csapadékhullást eredményezhet és nagyon rövid idõ alatt is nagy mennyiségû csapadék hullhat le.

Zápor, zivatar esetében elõfordul, hogy felhõszakadás következik be. Ilyenkor az olyan vízmosásokban, völgyekben is folyhat víz, ahol máskor nem. Probléma lehet a meredek hegyoldalon lezúduló nagy mennyiségû víz is. Ilyen helyzetben célszerû minél magasabbra húzódni a hegyoldalban és ott folytatni a túrát illetve a zivatar elmúltával a gerincre húzódni.

A felhõszakadás veszélyét figyelembe kell venni esetleges táborhely kiválasztásánál is fõként május, júniusban. Ha van a közelben vízfolyás, elõfordulhat, hogy hirtelen megárad és elárasztja a tábort. Sõt az is elõfordulhat, hogy a délután bekövetkezett felhõszakadás következtében csak este, éjszaka árad meg a patak, mert az árhullám csak akkor ér oda és így éjjel önt ki minket a sátorból. Ezért inkább a vízfolyástól távolabb célszerû sátrat verni. Arra sem árt odafigyelni, hogy a hegyoldalról lezúduló víz és sáros lé sem öntsön el minket. Végül jó, ha a tüzelõvel is gondolunk az esõsebb napokra.

Mit tegyünk illetve mit ne tegyünk zivatar idején:

Nagytérségû légköri mozgásrendszerek

A nyomás, mint már említettük, nem csak függõleges irányban változik, hanem vízszintes irányban is vannak különbségek. Ezek összehasonlíthatósága miatt a meteorológiai állomásokon mért légnyomás értékét 0 oC-ra és tengerszintre szokták átszámolni. Ha egy térképre ezeket a nyomásértékeket felrajzoljuk és összekötjük az azonos nyomású pontokat (hasonlóan a szintvonalakhoz a turistatérképeken) akkor a térképen kirajzolódnak alacsony nyomású területek (ciklon) és magas nyomású területek (anticiklon). Az azonos nyomású pontokat összekötõ vonalak neve izobár.

A levegõ a különbözõ nyomású területek között kiegyenlítõdésre törekszik, emiatt légáramlás indul meg a magas nyomású területekrõl az alacsonyabb nyomású területek felé. A légáramlás azonban nem egyenesen az alacsony nyomás felé mutat, hanem a Föld forgása miatt az északi féltekén jobb kéz felé tér el. Emiatt a levegõ áramlása ciklonban az óramutatóval ellentétes, az anticiklonban megegyezõ.

A ciklon tehát az alacsony nyomású területeket jelöli ki. Mivel tehát a levegõ az alacsony nyomású terület felé áramlik, a ciklon középpontjában a beáramlás miatt a levegõ feláramlik, ennek következménye a ciklonokban tapasztalható felhõképzõdés, változó idõjárás. A ciklonok elég jól meghatározott helyeken keletkeznek a Földön és ezekrõl a keletkezési helyekrõl viszonylag ismert utakon közlekednek általában nyugatról keletre. A keletkezésük eltérõ hõmérsékletû, sûrûségû levegõtömegek határához köthetõ. A sarki hideg levegõt a mérsékelt övi melegebb levegõtõl elválasztó határfelületen is igen gyakran alakulnak ki ciklonok. A kezdeti stádiumban a határvonalon kialakul egy kis zavar, hullám. Késõbb a zavar hatására kialakult hullám középpontjában a nyomás egyre csökken, a hullám kimélyül. A hullám középpontja mögött hideg levegõ nyomul elõre a meleg levegõ rovására (hidegfront), míg a hullám középpontja elõtt a helyzet fordított (melegfront). A meleg levegõ egyre kisebb területre szûkül össze, mert a hidegfront gyorsabban halad a melegfrontnál. Amikor a hidegfront utoléri a melegfrontot és a meleg levegõ kiszorul a talajról, okklúzió keletkezik. Az összeolvadt hideg- és melegfrontot okklúziós frontnak nevezzük. A frontok egyre nagyobb területen olvadnak össze, majd a ciklon lassan feloszlik. Egy ciklon élettartama kb. 5-6 nap, kelet-nyugati mozgása viszonylag gyors.

Az anticiklon magas nyomású területet jelent. Itt a levegõ a legmagasabb nyomású pont felõl kifelé áramlik, az anticiklon közepén leszálló légáramlás jellemzõ. Az anticiklon többféle módon keletkezhet, kialakulhat például elvonult ciklon, ciklonok mögött, vagy télen nagy kiterjedésû hómezõk fölött, ahol a levegõ nagymértékben le tud hûlni (pl. Oroszország, Skandinávia területén).

Általában az anticiklonokban napos száraz idõ a jellemzõ, a légmozgás gyenge, csak az anticiklon szélén erõs. Az anticiklonban felhõképzõdés általában nincs, mivel a levegõ lefelé áramlik. A talajmenti nagy lehûlés miatt azonban télen elõfordulhat köd. Nyáron az intenzív besugárzás hatására kialakulhatnak gomolyfelhõk, de ezek kicsik maradnak, nem alakulnak ki belõlük zivatarok.

Idõjárás a ciklonban


Jelmagyarázat a frontok ábráihoz

Az anticiklonok lassan mozognak vagy igen gyakran egy helyben állnak. Az anticiklonok, ciklonok jellemzõen 1000-2000 x 1000-2000 km területen fejtik ki hatásukat.

Vegyük most sorra a gyakorlatban elõforduló frontokat részletesebben.

Melegfront. A melegfront esetén az érkezõ meleg, kisebb sûrûségû meleg levegõ felsiklik a hideg, nagyobb sûrûségû levegõre. A frontfelület hajlásszöge kicsi, kb. 1o-os, ami azt jelenti, hogy olyan szögben áll a frontfelület, mintha Budapesten az Erzsébet téren állva végignézve az Andrássy úton a Hõsök terén levõ emlékmû tetejét néznénk. A levegõ emelkedés során lehûl és felhõképzõdés indul meg, majd csapadékhullás kezdõdik.

A frontfelület elején, még mielõtt a talajon áthaladna a front, Cirrusok jelennek meg a magasban, majd fokozatosan Cirrostratus vonul fel. A Cirrostratus lassan vastagszik és Altostratusba megy át, majd ez szintén tovább vastagodva Nimbostratusnak adja át a helyét. A csapadékhullás kb. 300 km-rel a front talajon való áthaladása elõtt elkezdõdik. Melegfrontból csendes csapadék hullik, esõ vagy hó formájában. A csapadékhullás 6-12 óra hosszat tart, a felhõzet magassága a legvastagabb részen 6-9 km.

Melegfront teljes felhõzete és csapadékzónája (a szaggatott vonal az egységes felhõrendszer határát jelzi, amely Cs, As és Ns felhõkbõl áll; a pont-vonalak a megjelölt felhõfajták határait jelzik. A függõleges vonalkázás tartós csapadékzóna - szitálás, aprószemû esõ, vagy aprópelyhû hó)

A meteorológiai paraméterek változása a melegfrontnál a következõképpen alakul: A talajszél a front elõtt általában délkeleti, a front közeledtével megerõsödik, röviddel a front átvonulása után éri el a maximumát, majd délnyugati irányba fordul és gyengül. A nyomás a front elõtt erõsen süllyed, a legnagyobb a változás a front közelében. A front után vagy kis mértékben még csökken a nyomás, vagy nem változik. A hõmérséklet a front elõtt a csapadékhullás és párolgás miatt csökken, majd a front áthaladása után emelkedik. A látástávolság a Cirrostratus és az Altostratus alatt magas, majd hirtelen leromlik. A melegfront átvonulása után párásság jellemzõ. A csapadék a front elõtt esik, majd a front áthaladása után megszûnik.

Késleltetett hidegfront keresztmetszete

Hidegfront. A hidegfrontnál alapvetõen a hideg levegõ ékelõdik be a meleg levegõbe és felszállásra kényszeríti a meleg levegõt. Az emelés sokkal intenzívebben zajlik le, mint a melegfontnál. Hidegfrontból kétféle típust különböztetünk meg. Az egyik a lassú hidegfront, amely külsõ megjelenésében hasonlít az elõbb ismertetett melegfrontra, de a heves emelés miatt záporok, zivatarok elõfordulása sem ritka.

A gyors hidegfront esetében a frontfelület hajlása sokkal nagyobb, meredekebb, mint az elõzõ két esetben. Az emelés még intenzívebb, így ezek a gyors hidegfrontok zivatarokkal járnak. Jellemzõ felhõzet még a Stratocumulus és az Altocumulus.

Gyors mozgású hidegfront keresztmetszete

A talajszél a hidegfront elõtt délnyugati, a frontátvonulással északnyugati lesz, megerõsödik és lökéses marad. A lassú hidegfront mögött a szél gyengül, a gyors hidegfront után még napokig erõs, viharos maradhat 1-2 napig. A nyomás a front elõtt csökken, a front mögött emelkedik.

A hõmérséklet a lassú hidegfront mögött általában csökken. A látástávolság a front mögött javul, csökken a párásság.

Az okklúziós front a már említett módon a hidegfront és a melegfront összeolvadásával keletkezik. Attól függõen, hogy a ciklon elõoldalán vagy a hátoldalán található hideg levegõ a melegebb, megkülönböztetünk hideg okklúziót és meleg okklúziót. A felhõzetre jellemzõ, hogy a magasban réteges melegfronti felhõzet alatt gomolyos hidegfronti felhõzet található. A csapadék csendes és záporos is lehet.

 

Melegfront jellegû okklúzióHidegfront jellegû okklúzió

A frontok negyedik, igen ritka típusa a veszteglõ front. Ez akkor alakul ki, ha két különbözõ tulajdonságú levegõtömeget elválasztó front kis területen (100-200 km) ide-oda mozog, de nagyjából egy helyen marad. Ilyenkor a hideg és melegfronti hatások váltakoznak. A csapadék változatos jellegû és halmazállapotú.

Az idõjárási frontok hatással vannak az emberre, közérzetére is. A legtöbb ember többé-kevésbé érzékeny valamelyik (vagy mindkét) frontra. Foglaljuk össze, hogy milyen alapvetõ hatások lépnek fel az egyes frontokkal kapcsolatban.

Melegfronti hatás: (a front átvonulása elõtt 1-2 órával már jelentkeznek a tünetek)

Hidegfronti hatás: (a hidegfront átvonulása után jelentkeznek a tünetek)

A légköri fényjelenségek, a hang terjedése a légkörben

Az optika a fizika azon ága, amely a látható fénnyel foglalkozik. A légkörbeli fényjelenségek tanulmányozásánál elõször is szólnunk kell a fénytörés jelenségével. A fénytörés akkor lép fel, ha a fény különbözõ sûrûségû közegek határára érkezik. Ha sûrûbb közegbe lép be, akkor a beesési merõlegeshez törik, míg, ha ritkább közegbe lép be, akkor a beesési merõlegestõl törik. A fehér fényrõl tudjuk, hogy különbözõ hullámhosszúságú (frekvenciájú, színû) fénybõl áll. A különbözõ hullámhosszú fény viszont különbözõ erõsséggel törik. A leginkább a rövidebb hullámhosszúságú fény (kék) törik, a legkevésbé a legnagyobb hullámhosszú fény (vörös). Ennek a hullámhosszfüggõ fénytörésnek. lehetünk tanúi a prizmánál, vagy a légkörben a szivárványnál.

A légkörben elõfordul szóródás is, ami azt jelenti, hogy a légkört alkotó gázok molekulái valamint a lebegõ porszemcsék, részecskék a rájuk esõ fényt minden irányban szétszórják. A szórás mértéke a kis hullámhosszúságú fénynél nagyobb (kék), mint a nagy hullámhosszúnál (vörös).

A szóródás következménye, hogy az eget kéknek látjuk, mert a Nap irányából érkezõ napsugárzásból a kék szóródik leginkább és ha az égre nézünk, akkor ezt a szórt sugárzást látjuk. Szintén ennek a következménye a naplemente vöröses színe. A Nap ilyenkor már alacsonyan áll a horizont fölött, a napsugarak a légkörben hosszabb utat tesznek meg, mint délben. A rövidebb hullámhosszú fény nagy része már kiszóródik a napsugár nyalábból, így a Nap irányából érkezõ napsugárzásban már nagyrészt a vörös dominál.

A leggyakoribb optikai jelenség a légkörben a szivárvány. Szivárványt akkor láthatunk, ha hátunk mögül süt a Nap és a szemközti égbolt esõcseppekkel van tele, pl. egy elvonult zivatar után. Ilyenkor az történik, hogy a vízcseppeken a fény törést szenved és visszaverõdik a szemünkbe. Ehhez bizonyos geometriai elrendezõdés szükséges, úgyhogy a szivárványt a napsugárzás irányához képest mindig 42 o-os ívben látjuk. A színe a fénytörés miatt alakul ki, a vörös a legkülsõ, a kék a legbelsõ íven helyezkedik el. Elõfordulhat, hogy egy második, gyengébb ív is keletkezik, amelyben a színek sorrendje fordított.

A másik gyakran elõforduló jelenség az úgynevezett halojelenség. A halojelenség akkor jelentkezik, amikor magas felhõk (Ci, Cs) jégkristályain törik meg a fény. Ebben az esetben a Hold vagy a Nap körül fényes udvar, halo gyûrû alakul ki. A kis halo gyûrû fél nyílásszöge 22o, belül barnásvörös színû, kívül pedig kékesfehér.

A ritkábban látható nagy halo gyûrû 46o-os. Viszonylag ritka jelenség a melléknap is, amikor az égen a Naptól eltérõ másik irányban fényes kört lehet látni. A halojelenség a következõ rossz idõ elõjele lehet, mivel például a melegfront elõtt Cirrusok és Cirrustratus vonul fel.

A légköri tükrözõdések is tulajdonképpen a fénytörés következményei. A levegõben a fénytörés mértéke a sûrûségtõl és a hõmérséklettõl függ. Mivel a légkörben a sûrûség a magassággal lefelé nõ, a légkörbe belépõ napsugárzás (vagy éjjel a csillagok fénye) az eredeti irányától fokozatosan eltér. Ez teljesen szokványos jelenség.

A sûrûség és emiatt a fénytörés mértéke megváltozhat ugrásszerûen is egy-egy légréteg határán, ekkor ugyanarról a tárgyról egyszerre több kép is a szemünkbe juthat. Ha a tárgy képét a valóságos helye fölött látjuk, felsõ tükrözésrõl beszélünk. Ez akkor fordul elõ, ha a felszínen a levegõ hidegebb és fölöttünk közvetlenül egy meleg réteg van jelen (sarkvidékeken vagy hideg óceáni felszín fölött). Ellenkezõ eset áll elõ, ha a talaj felszíne az erõs besugárzás következtében nagyon felhevül és a felszín közeli légréteg hõmérséklete szintén magassá válik (gyakori a füves pusztákon, aszfalt utakon). Ilyenkor a képeket a valóságos helyzetükhöz képest alacsonyabban látjuk (alsó tükrözés). Tipikus esete, amikor a betonutat vizesnek látjuk: ilyenkor tulajdonképpen az eget látjuk.

A hang terjedési sebessége szabadon álló és mozdulatlan hangforrás esetén, homogén hõmérsékletû, száraz, tiszta, mozdulatlan légkörben minden irányban azonos (kb. 330 m/s). A gyakorlatban a szélsebesség illetve a hõmérsékleti viszonyok befolyásolják lényegesen a hang terjedését. Ha fúj a szél, a hangsebesség a szél irányában nagyobb, míg a széllel szemben kisebb lesz. A hõmérséklet általában a talaj közelében a magassággal csökken. Ekkor a hanghullámok a talaj közelében elõreszaladnak, majd a felszíntõl elszakadva felfelé kanyarodnak. Ilyenkor a hangforrás közvetlen közelében is elõfordulhat, hogy a hang nem jut el hozzánk. Ha azonban a hõmérséklet a magassággal növekszik (inverzió), a hangsebesség felfelé nõ, ezért a hanghullámok a talaj felé kanyarodnak. Ekkor a hang a talaj mentén jól terjed.

Amikor a hanghullámok melegebb réteg határára érnek, arról vissza is verõdhetnek. Ha a légkörben inverziós réteg van, akkor a hang visszaverõdése különösen erõs lehet. Ilyenkor pl. a repülõgépek zúgását az inverziós réteg alatt nagyon erõsen halljuk, míg amikor feljebb emelkedik, a hangjuk hirtelen elgyengül.

Népi megfigyelések, tapasztalati tények

A következõkben álljon itt néhány praktikus jel, ami az idõjárás javulására vagy romlására utalhat. Meg kell azonban jegyezni, hogy mindig az összes jelet együttesen kell szemlélni, egyetlen jel alapján téves következtetésre juthatunk. Az idõjárást folyamatosan kell nézni, egy adott pillanat alapján szintén téves következtetést vonhatunk le. Próbáljunk folyamatokat tekinteni, megérteni mi is történhet a légkörben.

Az idõjárás romlásának jelei

l. A csendes és tartós jellegû csapadékhullás elõjelei:

2. Aznapi idõjárásromlásra, változásra utaló jelek

3. Másnapi idõjárásromlásra, változásra utaló jelek 

Az idõjárás javulás és a tartós jó idõ jelei

1. Az idõjárás javulás jelei:

2. A másnapi jó idõ jelei: